Az én történetem

Glutén…!? Azt, hogy eszik-e vagy isszák, csak akkor tudja meg az ember, amikor az orvos szájából először elhangzik. Aki átélte már, annak felejthetetlen marad a döbbenet, a tanácstalanság, a rémület… az agyban keringő gondolatok: miért éppen én? 

A kálváriám egészen pontosan 2012 nyarán kezdődött.
Időszakosan visszatérő, számomra ok nélküli rosszullétek, amiket az orvosom egyszerű vírusos fertőzéssel magyarázott, amit néhány alkalommal a nem épp bevált kórházi diéta követett, majd  a recept nélküli házi patikák stb..stb.. A helyzet néha javult, az állapotom néha stagnált, néha megint rosszabbodott, majd 2012 októberében annyira pocsékul lettem, hogy muszáj volt szakorvoshoz fordulnom, derítse már ki mi a frász az én bajom.

Szakorvos…mondom én. Na de kihez, melyikhez menjek? A tüneteim adottak, amik egészen pontosan a folyamatosan, rendszertelen időszakokban visszatérő, de több napon keresztül tartó hasmenés, magas fokú étvágy, ezzel szemben pedig rendkívül drasztikus fogyás. Itt néhány sor erejéig meg is említeném azokat az embereket, akik mélységesen és „őszintén” aggódtak irántam akkoriban, miszerint „te jó ég, milyen sovány vagy” vagy „ennyire ne fogyózzál már” stb…stb.. Nos közlöm, nem a párizsi kifutókra készültem modellkedni, csupán probléma volt az egészségemmel, amire akkor még nem tudtam a választ. Most már tudom. Gluténérzékeny vagyok. Pont. 

Megjártam a poklok poklát és ha valaki most azt gondolja, még nem tudom mi az, hát gondolja. Nekem azok a vizsgálatok, azok a megpróbáltatások, szenvedések, kiszolgáltatottságok voltak a legnehezebbek és legelviselhetetlenebbek. De túléltem, itt vagyok! :)

Jó néhány vizsgálatba került, de megérte. Végre kiderítették miért is szenvedtem már egy ideje. A vizsgálatokról annyit, hogy a tetőtől-talpig végignéztek, kezdtem a belgyógyászaton, voltam ultrahangon, röntgenen, legalább 5 alkalommal vérvételen, ct-n, kortyolgattam 2 órán keresztül azt a pocsék mentolos ízű löttyöt (bűn rossz volt) befektettek egy gépbe, összeszúrkálták a kezement, várnom kellett a nem túl megnyugtató eredményre majd mire mindent a kezembe kaptam, átirányítottak egy másik osztályra, miszerint ők ezzel a problémával nem tudnak mit kezdeni, ez már egy másik szakterület. Az a bizonyos másik osztály a gasztroenterológia volt. Amikor már ide kerültem, felgyorsultak ez események. Időm és lehetőségem sem volt gondolkodni, csak adták egymás után a papírokat a kezembe, beleegyező nyilatkozat stb… és mehettem gyomortükrözésre. Hogy ez milyen szép szó… A mai napig is borsózik a hátam tőle, ha rágondolok! De nem volt választásom, mennem kellett, mert az eredményeim addigra már nagyon rosszak voltak. Túlvoltam az ominózus beavatkozáson. Senkinek, de senkinek nem kívánom. Aki már átélte, tudja miről van szó, aki pedig nem, az ne akarja megtudni, maradjunk ennyiben.  Végül egy utolsó irányított vérvétel és a tükrözés szövettani  eredménye tette fel az i-re a pontot, miszerint lisztérzékeny vagyok! Vegyem fel a kórház dietetikusával a kapcsolatot, azt viszlát!

Miután magamhoz tértem, csak ültem a folyosón, néztem magam elé és azt hiszem simán mondhatom, azt sem tudtam fiú vagyok-e vagy lány… totálisan kétségbe estem. Lepörgött előttem szinte minden eddigi étel, amit ettem, a főzések, a sütemény sütések…minden. Szerencsémre kaptam egy helybéli családtól segítséget, amolyan gyorstalpalón vettem részt náluk, jegyzeteltem ezerrel, mit szabad ennem és mit nem. Akkor még egész reálisnak tűnt a dolog, nem voltam annyira kétségbe esett, gondoltam a felsorolt kaják egész normálisnak tűnnek, ami meg új? Na és?  Majd megszokom azokat is. Gondoltam én… de nem így lett. 

Mint írtam az elején, két perc alatt lepörgött előttem a jövő, mit, hogyan csináljak innentől.
Kezdtem a konyhában. Álltam a szekrények és a hűtő előtt és gondolatban szelektáltam. Szelektáltam, hogy mi maradhat, mi nem. Mit ehetek, mit nem. Aztán muszáj volt valami rendszert kialakítanom, így kipakoltam az egyik szekrény polcát és beköltöztettem az én újdonsült termékeimet. Fűszereket, lisztet, zsemlemorzsát, egy-egy csokit (na erről külön kell majd írnom, mert mélységesen fel vagyok háborodva, hogy nagy édesség falóként igen kevés finom csokit tudok csak megenni), szeletelt, bezacskózott kenyeret stb… Szépen elrendezgettem mindent, mint aki az új ruháit pakolja a gardróbban, majd miután végeztem, letörtem mint a bili füle. Éhes voltam, de fogalmam sem volt mit egyek, vagyis de! Amit szívesen megettem volna, azt nem lehetett, a szekrényben levő dolgok pedig inkább taszítottak, sem mint vonzottak volna! Az első pocsék kajám amibe belebotlottam, az egy tök egyszerű rántott hús volt. Álltam vasárnap a konyhában és azt sem tudtam mit mivel használhatok, melyik liszt, melyik zsemlemorzsához való, mert hogy a fiúknak nem szerettem volna elsőként bevezetni az új életmódot. Így duplán paníroztam. Na ezt nem úgy kell érteni, hogy dupla liszt, dupla tojás, dupla zsemlemorzsa, hanem hagyományos finomliszt, tojás, zsemlemorzsa és egy másik hármas tányérban gluténmentes liszt, tojás és gluténmentes zsemlemorzsa. Na ezt a duplázást még kétszer játszottam el ezen kívül és azt mondtam soha többet. Sem időben, sem a belefektetett energiában nem mindegy, így a soron következő rántott husis napon paníroztam a saját verziómmal, majd mintha mi sem történt volna, megetettem a családot gluténmentes rántott hússal. Persze az uram tudta mivel ügyködtem, de nem szóltunk a fiúnknak, ő pedig semmit sem vett észre az egészből, így vettem egy nagy sóhajt és elkönyveltem, hogy nah, egy kaja kipipálva. De hogyan tovább???

Sokan azt gondolják, aki lisztérzékeny, az nem ehet olyat, amiben liszt van. Ez óriási nagy tévedés. Az elnevezés kicsit csalós, merthogy a glutén a hiba oka, ami pedig rengeteg ételben és összetevőben ott van. Ezt most már tudom, de négy hónappal ezelőtt fogalmam sem volt róla.
Ezt nem is lehet elmondani, leírni talán még nehezebb, aki nincs benne, nem éli át és nem kell alkalmaznia nap- mint nap, annak csak sejtése lehet arról amit írok. Majdnem 32 évig éltem úgy, hogy amit megkívántam, megettem. 
Négy hónap telt el az eredmény kimondása óta. Azóta a vasszöget is megenném, ezt így higgyétek el. Szinte mindig az ellenkezőjét kívánom annak, amit megehetnék. Nincs többé cukrász süti, se nyáron egy jó fagyi, vagy épp egy jó kis bolognai spagetti (mert hogy brutál rossz az összes kifőzésre szánt tészta, vagy kukorica ízük van, vagy a púderhez tudnám leginkább hasonlítani őket), meg kell válogatnom a felvágottakat, a sajtokat, a vajat sőt még az inni valót is. 

Na meg aztán ott vannak a péksütik. Sosem néztem a kalóriákat, frissen sült kenyér, zsemle, kifli, briós..bármi jöhetett. Hát most ez sincs, mert azt a pékséget még nem találták fel, aki helyben süt frissen gluténmentes pékárut. Így most csak a fiúknak vásárolok ott, ők még nem szoktak rá az én kenyeremre. (és azt hiszem nem is fognak)

Szóval négy hónap. Négy hónapja tartom ezt a diétát és még most sem tudom elfogadni, hogy ez nem olyan mint egy fejfájás, hogy bekapsz egy bogyót, fél óra és elmúlik, túl vagy rajta. Ez nem az, ez a „betegség” vagy állapot, -mindenki hívja ahogy tetszik-, nem múlik el soha, úgyhogy jobban járok ha megbékélek vele, mert örökké a társam lesz, életem végéig ha csak valami sokat tanult tudós rá nem lel a nyitjára és le nem gyártanak egy olyan tablettát, amit ha beveszek, ehetem azokat az ételeket korlátlanul, amiket korábban is ettem. ..és ez talán majd úgy 2042-ben lesz… vagy később..nem tudom, csak tippeltem!:)

Végső elkeseredésemben különböző ételekkel, sütik, kenyerek sütésével próbálkoztam, majd kis idő elteltével megszületett a blogom, Gluténmentes övezet néven.

Két éven keresztül heti rendszerességgel írtam ide különböző témájú és kategóriájú recepteket. Eközben pedig egyre jobban rá kellett jönnöm, szeretem amit csinálok, akkor is, ha ebbe a helyzetbe nem szívesen kerül az ember. 

Most pedig, 4 kerek évvel a diétám kezdete óta újra tökéletesnek látom a gluténmentes életet! :) Megtanultam elfogadni ezt a dolgot, hisz ezt máshogy úgy sem lehet! Tanultam a magam kárán, rengeteget! Nagyon sokat bénáztam a konyhában, volt jó pár kukában landolt sütésem, átbőgött, tanácsatalan éjszakám, de újra és újra rá kellett jönnöm hogy nem adhatom fel! Nem, mert ez egy élethosszig tartó diéta, nem múlik el, nem gyógyul ki belőle az ember, el kell fogadni. Van akinek könnyebben, van akinek nehezebben megy. Én az utóbbi táborhoz tartozom, de itt vagyok! :) ..és boldog vagyok hogy nem adtam fel, hogy nem temetkeztem az előre csomagolt gluténmentes péksütemények közé, hanem talpra álltam és a magam kárán ugyan, de megtanultam bánni ezekkel a mentes dolgokkal!

2016. november 20. Gluténérzékeny életem 4. évfordulója! :)

Kövessétek a blogomat ahol több száz gluténmentes receptet találtok!

www.glutenmentesovezet.hu